A gördeszkázás történelme vol. 1

A gördeszkázás történelme 1. rész

A deszka feltalálása és egy új sport megszületése

A gördeszka sokak számára egy kifejezési forma, sokkal inkább áll közel a művészethez, mint a sporthoz. Mások számára inkább csak egy érdekes, kihívásokkal teli technikai sport, ami remekül átmozgatja a testet, és kellő kihívást ad akár hobby, akár professzionális szinten űzik.
Legyen akármilyen jellegű az érdeklődésed ezen extrémsport iránt, mindenképp érdemes tudni, hogy honnan ered a sport, hova nyúlnak vissza a gyökerei, vagy, hogy kik voltak az úttörői. Mi semmiképp nem akarjuk a fenti sport vs művészet dilemmát eldönteni, de az egyszerűség kedvéért a cikk további részében főleg sportként fogunk rá hivatkozni.

Talán neked is könnyebb eldönteni, hogy sportként tekintesz a deszkázásra vagy inkább az életérzés lesz az a szükséges hajtóerő, ami a szükséges motivációt, energiát adja ahhoz, hogy könnyen vedd az akadályokat, amiket ez a műfaj eléd állít.

A gördeszkázást ma már iszonyatosan magas szinten művelik, így mostanra biztosan ki lehet jelenteni, hogy akármilyen szinten űzöd, ez a sport bőven tartogat kihívásokat, mindig lesz hova fejlődni, ezért igazán kiemelkedő teljesítményt csak a legkitartóbbak tudnak benne szerezni.

Régen persze ez teljesen más volt, a deszkázás születésekor még nyilván senki nem gondolt arra, hogy ki kellene találni egy eszközt, amivel korlátokat lehet megcsúszni, megagrindokat lehet tolni padkákon, vagy 28 fokos lépcsőket lehetne leollie-zni.

A gördeszka feltalálásának pontos idejét senki nem ismeri, sőt, mára egyre valószínűbb, hogy egy időben több különböző embernek is eszébe jutott az ötlet, hogy deszkákra kerekeket rakjanak. Az erre való igény 1950-es évek elejei Kaliforniájából származik, ahol szörfösök kitalálták, hogy milyen király lenne, ha az aszfalton is tudnának szörfözni.
Mivel a megvalósítás elég kézenfekvőnek tűnt, kereket szerelni a deszkára, pont emiatt egyre inkább valószínű, hogy egyszerre több ember is feltalálhatta a gördeszkát, és nincs konkrét személy, akihez ezt kötni lehetne.



Az első deszkák ráadásul nem is deszkák voltak, hanem a legtöbben fa dobozok aljára rögzítettek görkorcsolya kerekeket. Ez a megoldás elég kezdetleges volt, és elég balesetveszélyes is, de a gördeszka hamar fejlődésnek indult, és a dobozt rövid időn belül felváltotta a deszka, ami aztán hamarosan tovább fejlődött, és préselt lapokat kezdtek el használni, hogy az eszköz stabilabb, megbízhatóbb legyen.

Az 1950-es években még járdaszörfözésnek hívták a sportot, és követői a szörfben megtanult mozdulatokat próbálták átörökíteni, és mivel a szörf népszerű volt Kaliforniában, ezért sokan megpróbálkoztak a járdaszörffel is.



1960-ra már több kisebb-nagyobb cég gyártott lapokat a deszkások nagy örömére. Ezek már sokkal inkább hasonlítottak egy szörfdeszkára.
Ebben az időben még mindig görkorcsolyakerekeket használtak, az egyik híres szörfbolt le is szerződött a Chicago Roller Skate Co.-val, hogy olyan kerekeket gyártson, amit deszkára lehet erősíteni.



Ekkoriban kezdett kialakulni a deszkázás egy teljesen új műfaja, a freestyle. A freestyle-osok sokkal inkább a műkorcsolyázókra hasonlítottak mind mozgásukban, mind pedig az általuk kitalált trükkökben. Deszkázásuk csak nyomokban tartalmazta az addig megszokott szörfös mozdulatokat, és sokkal inkább helyhez kötöttebb trükkjeik voltak.

Minden nagyon szépen haladt, a sport egyre népszerűbb lett, 1964-ben meg is jelent az első deszkás magazin is, Quarterly Skateboard Magazine néven, és pár akkoriban népszerű rider még egy showműsorban is promótálhatta a deszkázást az országos televízió egyik műsorában.


Clint Eastwood 1965-ben gördeszkán

És eljött 1965, amikor a sportág becsődölt.

1965-ben a sportág népszerűsége drasztikusan megzuhant. Látszólag senkit nem érdekelt már a járdaszörfözés, a deszkázás, a szörfösök visszamentek a vízre, így azok a cégek, amik addig felfejlődtek, és lapokat gyártottak, vagy újabb alkatrészeket próbáltak fejleszteni becsődöltek, és lehúzták a rolót.
Sokan azt gondolták, hogy ez csak egy múló szeszély volt, mint a hula hop karika.

Ettől függetlenül természetesen továbbra is voltak olyanok, akik nem a divat után mentek, és szerettek volna ugyanúgy deszkázni, mint eddig. Ők elkezdték a saját deszkáikat megcsinálni a saját eszközeikkel, viszont szinte sehonnan nem tudtak kerekeket szerezni.

A California Surf korábbi szerződése a speciális korcsolyakerekekre, amiket deszkára lehetett szerelni már nem élt, és akkoriban más alternatíva nem volt.
Többen elkezdtek házilag gyártott agyag vagy fém kerekeket használni, ami baromira veszélyes volt, és rohadtul nehéz volt kontrollálni a gurulást.

1972-ben aztán megszületett az áttörés, ami újra tömegek érdeklődését keltette fel a gördeszkázás iránt. Frank Nasworthy kifejlesztette az uretán gördeszkakerekeket, amik a ma ismert kerekek alapját adták.
A Cége a Cadillac Wheels volt, találmánya pedig újabb szikrát adott az akkori szörfösöknek, és számos fiatalnak, hogy újra nekifussanak ennek a sportnak.



1975-ben egy újabb áttörés történt a deszkázás történelmében. Ekkor került megrendezésre a kaliforniai Del Mar-ban az éves Ocean Festival. Ez egy évente megrendezett freestyle és szlalomverseny volt. Ebben az időben ez a két kategória volt, amiben a deszkások versenyezni tudtak.
Erre a versenyre érkezett a Zephyr Team, akik gyakorlatilag egy teljesen más szintet képviseltek a deszkázásban, mint bárki addig. A csapat legjobbjai Tony Alva, Jay Adams és Stacy Peralta voltak. Róluk bővebben egy másik cikkben fogunk írni.
Mozgásuk, precizitásuk, ahogy a deszkát kezelték teljesen új korszakot nyitott a deszkázás történelmében.
Gyakorlatilag ők emelték fel a hobbiból sportok közé a deszkázást, ők mutatták meg a világnak, hogy ezt igenis lehet komolyabban űzni, és még sok felfedezni való rejlik benne.


Egy nagyon klassz film is készült erről a korszakról, Dogtown and Z-Boys címmel még 2001-ben, amit Stacy Peralta rendezett.

  IMDB link itt…

1976-ban a Tracker Trucks elkezdett a mai függőkhöz hasonló tengelyeket gyártani. Ennek köszönhetően a deszkák sokkal jobban manőverezhetőbbé váltak, és már szélesebbek is lehettek, mint addig. Hamarosan elterjedtek a 8 vagy akár 10 inch széles deszkák, amik leváltották az addigi vékony, banana boards-nak hívott modelleket.


Forrás: The Guardian

Egészen addig nagyon vékony deszkákat használtak, amikre fixen rögzítették az uretán kereket. Ezeket a lapokat általában élénk, világos színekkel festették le, ezért is hívták őket banana boards-nak. Az új tengellyel sokkal jobban lehetett kanyarodni, jobban lehetett irányítani a deszkát, így már nem volt szükség rá, hogy vékony lapokat használjanak.


Forrás: The Guardian

A gördeszkázás újra emelkedőben volt. A Z-Boys-t a valaha volt egyik legmeghatározóbb csapatként tartja számon a deszkatörténelem mind a mai napig. Az ő hatásukra emelkedhetett fel a sport arra a szintre, ahogy ma ismerjük.


Forrás: The Guardian

Ezúttal újabb tömegeket kezdett vonzani a sport, és ez adta meg azt a löketet, amitől a fejlődés hatalmas tempóban indulhatott újra.

1978-ban Alan Gelfand feltalálta az ollie-t, ami ismét egy teljesen új stílus előtt nyitotta meg a kaput.

A gördeszkázás történelme lehet, hogy most kezdődött el igazán.
Ismét egyre több cég kezdett el alkatrészek, lapok gyártásával és fejlesztésével foglalkozni, így a deszkásoknak már nem kellett attól félniük, hogy szeretett sportjuk megszűnik, vagy veszít a népszerűségéből, és ismét visszaesnek a sötét középkorba, amikor is maguknak kellett kovácsolniuk a kerekeiket.
A 70-es években elkezdték megrendezni az évente tartott professzionális versenyeket, amik mögé neves vállalatok álltak be támogatóként. Minden a tökéletes úton haladt, hogy ez az igazán egyedi sport tovább fejlődjön és még több ember körében váljon népszerűvé, immáron egy új évtizedbe lépve, a 80-as évekbe.

Ha kíváncsi vagy, milyen újításokat hozott ez az évtized, milyen kihívások elé állította deszkásokat, akkor mindenképp kövess minket, mert a cikk második része a 80-as éveket fogja bemutatni hamarosan.

A cikk nyitó képének forrása: pbase.com