Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény javítására.
Termékek Menü

Gördeszkázásról - felnőtteknek

A GÖRDESZKÁZÁSRÓL

Főként a szülőknek, akik gyermekei ebben találták meg magukat.
Politikusoknak, városvezetőknek és legfőképp város építészeknek!

A hazánkban is egyre elterjedtebb sportág a szabadságot és a vagányságot testesíti meg a legtöbb 10-99 év közötti (szívében)fiatalnak. A mai viszonyokhoz képest olcsó, könnyen elérhető és gyakorolható sport.



A fiataloknak csoportérzést, hovatartozás érzést ad, egymást segítik és összefogják. Pillanatnyi életközösségek és életre szóló barátságok alakulnak ki. A stílus azonosítja őket és szocializálódnak segítségével.



A mai fiatalokat leginkább érintő veszély az önkifejezést, a vagányságot a drogokon keresztül megtalálni. Ennek adhatunk vele alternatívát. Aki útkeresésben van, ki akar tűnni, meg akarja mutatni, hogy ő valaki, annak ez a kissé exhibicionista „sport” éppen passzol, míg a hagyományos sportokban nem talál „menedéket”.

Több vállfaja is ismert, ami többek számára teszi elérhetővé és vonzóvá.

1. A 80 cm körüli, majdnem egységes alakú és felszerelésű gördeszkákkal minél látványosabb, bravúros trükkök végrehajtása, csúszások, pörgetések miatt népszerű műfaj a STREET vagy utcai stílus. Ez a ma legelterjedtebb műfaj. Hihetetlen pontos mozgáskoordinációt feltételez, de alakítja is azt és fejleszti az egyensúly érzéket és az izom-ideg kapcsolatokat.



2. A hagyományos értelemben vett gördeszkázás az utcán gurulás, ami egy nagyon praktikus közlekedési eszköz és emellett egyfajta státuszt is jelent használójának… Ma ezt CRUISER (ejtsd krúzer) deszkákkal űzik, melyek 75-95 cm hosszúak, kerekük nagy és könnyen gurulnak mindenhol. Ez az újra felfedezett kategória most nyitja meg a kaput azon lányoknak és fiúknak, akiket a trükkök nem érdekelnek, csak a gurulás szabadsága.



3. Ha nem az utcán, akkor zárt terekben, (fedett vagy nyitott) SKATEPARKOKBAN, vagy mély medencékben, illetve azok másolataiban gördeszkáznak (POOL). Nálunk is egyre terjedőben lévő kategória. Látványos, helyhez kötött – ennek minden szépségével is – nincs rendőr, nincs biztonsági őr... A gördeszkázás olimpiai sportággá válásával egyre fontosabb helyszín, a felkészülésre alkalmas állapotú és geometriájú elemekkel készülő pályák érdekessége, hogy sem építész, sem betongyártó cég nem tud ilyet készíteni, csak AKTÍV, GYAKORLÓ GÖRDESZKÁS bevonásával, vagy azok terveinek alapján és felügyelete mellett. Aki használni fogja és a testi épségét kockáztatja rajta, annak szeme minden hibát észrevesz, ami az átlag kivitelező számára esetleg jelentéktelen.

Feladatunknak tartjuk a gördeszkázás mint ÉLETSTÍLUS megismertetését a kallódó ifjúsággal.

Mára joggal mondhatjuk, hogy ez az a „sporteszköz”, amiből minden ruhásszekrény rejt egyet. A legtöbben azért hagyják abba, mert silány minőségű és veszélyes darabokon próbálják ki magukat, amely nem gurul, a kereke szétnyílik, ha valami törik, akkor nem kompatibilis a mai kereskedelmi forgalomban kapható professzionális csere alkatrészekkel és a sok nehézség miatt a várt sikerélmény elmarad.



A másik fontos szempont a SIKERÉLMÉNY. Mára széleskörben ismertté vált a FLOW elmélet, melyről Csíkszentmihályi Mihály írt könyvet.
A videojátékokat már ezek alapján alkották ás alkotják meg.
Amíg egy adott szintet betanulunk vagy teljesítünk, addig az lefoglal és együtt a bizonyos szintű ISMERETLEN miatti fókuszáltság és az időnkénti apró játékon belüli ajándékok a tudatunkat összpontosított állapotban tartják.
Amikor egy szintet már megunnánk – akkor képesek leszünk teljesíteni és tovább (szintet) léphetünk.

Ekkor a folyamat újra elindul.

A gördeszkázásban a fókuszáltságot a TRÜKKÖK vagy maga a GURULÁS nehézsége, sebessége és veszélye adja. Az alkalmazáson belüli jutalom a „beadott trükk”.

Ha azonban nem épülnek megfelelő pályák, ha nincs ezekből különböző típusú, geometriájú, akkor a következő szint esetleg nem jön el.

Erre egy darabig megoldást adnak a SPOTOK (szpot, helyszín).



Ezek olyan helyszínek, melyek építésüknél fogva eleve alkalmasak bizonyos trükkök kivitelezéséhez. Ezekkel a gond csak az, hogy egyre több helyen lehetetlenítik el a csattogó, hangos és rongáló gördeszkásokat.
Ami egy óriási hiba.
Nyugat Európa egyre több városában jönnek rá, hogy az elnéptelenedett belvárosokat, ahova csak turisták mennek, de a helyiek már nem, nem tudják más módon újra belakottá tenni, minthogy természetes módon újra engedélyezik a gördeszkás SPOTOK használatát, sőt gyakorló és tapasztalt gördeszkások bevonásával „rejtett” spotokat hoznak létre. NEM parkokat, csak a belváros egyes pontjain egy-egy olyan apró döntött falat, olyan felületeket használnak, olyan lépcsőket és korlátokat telepítenek, melyeket a gördeszkások maguktól felfedeznek.

Őket fogják követni a barátaik, a barátnőik, a nézőik, akikkel már jön egy barát, aki ha épp nem társait videózza akkor esetleg gitározik, vagy ami az Ő kedvenc egyéb elfoglaltsága és ha már sok-sok fiatal szereti meg ezeket a helyeket, akkor az ő jelenlétük garancia lesz arra, hogy még többen csatlakoznak. A fiatalok így visszafoglalják természetes közegüket, a belvárosokat

Miért fontos ez?

A nyilvánvaló okokon kívül a kisebb városok elnéptelenedése egy tipikusan európai probléma – és NAGY PROBLÉMA. Aki ilyen gyökerek nélkül nő fel, akinek nincsenek mély gyökerei barátságok és szokások által egy kisvárosban, az mindössze a város gyengeségeit tapasztalja és az első adandó alkalommal fog onnan távozni – sajnos a tapasztalatok szerint a nagy része örökre. Ezekkel a gyerekkori élményekkel, kötődésekkel azonban lesz olyan érzés, ami a megtapasztalás évei után legalább hazaviszi.

Ezek a kimutatott tények indokolják, hogy nagy cégek és tapasztalt gördeszkások invesztálnak abba sok energiát, hogy gördeszka pályákat létesítsenek és mellette a kis- és közepes méretű városok vezetőit meggyőzzék arról, hogy a gördeszkás hosszú távon nem ellenség, hanem barát.

A lekopott padkát lehet cserélni. Az elkopott lakosságot nem. Vagy sokkal többe kerül, lassabb és fájdalmasabb.

Ezt ismerte fel Bordeaux vezetése is. A 250000 fő körüli lakosság nekünk talán nagynak tűnhet, de nyugat-európában ez a közepes méretű város. Világhírű gördeszkás bevonásával tesznek ismét elérhetővé SPOTOKAT. Leo Valls a DC SHOES segítségével indított egy folyamatot szülővárosában és ez egy időben történt a mi Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott küzdelmünkért, melyben kiemelt szerepet kapott a belváros „visszafoglalása”, újra benépesítése és a fiatalok szívének visszafoglalása.
Leot megkerestük és ígérete szerint árgus szemekkel figyel ránk

Szeretnénk hát megfelelni ennek és INFORMÁCIÓT adni azoknak, akik ehhez segítséget nyújthatnak és összekötni azokkal, akik erre ALKALMASAK.
Szakembereket kell összehozni gördeszkásokkal, akik nem mindig beszélnek egy nyelvet, de ha esélyünk nyílik ezért mindent nagyon szívesen megteszünk.

Egy csodálatos életstílus, egy életre szóló gondolkodásmód és városaink jövőképe a játékon belüli ajándék. Néhány lekopott padka és korlát, néhány horzsolás és zúzódás az ár.

JASSEK BALÁZS
Stég Skateboarding and Lifestyle
STEG.HU
Euroskate Kft.
Tartalomhoz tartozó címkék: hír